ÚJÉVI AJÁNLÁSOK AZ EGÉSZSÉGÜGYÉRT

betegeknek - dolgozóknak - vezetésnek - médiának

B E T E G - Mielőtt az ember nekirohan az egészségügynek, néhány történeti dolgot érdemes végiggondolni. Az egészségügyi rendszer több száz éves, azonban az infrastruktúra fele és a "bárki- bármikor-bármennyiért" ellátás az elmúlt 50 évben épült ki. A szocialista rendszer felfogása nem csak a munkában, de az egészségügyben is az egyenlő hozzáférést támogatta, mindenféle piaci, fenntarthatósági szempont nélkül; ekkor még nem voltak autópályák, a legtöbb embernek autója sem volt, így talán még indokolt is lehetett a "minden sarkon egy kórház" elve.

"Végignézve a szocializmus hagyatékát nem sok maradványt találunk a piacon; bezárt üzemek, gyárak, kereskedelmi központok, a kórházakat azonban erőszakkal tartjuk életben!?"

Az egészségügy Nyugat-Európában szolidáris alapon, Magyarországon "hiper-szolidáris" alapon működik, ami azt jelenti, hogy a lakosság által befizetett egészségügyi hozzájárulás mindössze a fele a tényleges kiadásnak. A foglalkoztatottak 1/3-a a minimálbér után fizeti az egészségügyi költségeket, vagyis összesen havi 7000 forintot, ami kb. egy átlagos lakos havi gyógyszertámogatásának felel meg. A jelenlegi felhasználást semmi nem korlátozza - a fogászatot és a szépészeti beavatkozásokat leszámítva - ezért az ellátásnak sincs semmilyen értéke.

"...betegek úgy folyatják az egészségügyi ellátást, mint a csapvizet!"

Az eltérő biztosítási csomagokra nem csak azért van szükség, mert csökkenteni kell a kiadást, hanem azért is, mert ez az egyik leghatékonyabb felelősség-motiváló eszköz.

"...végigdohányozza, eszi, issza az életét, aztán azt várja, hogy fordítsuk meg a homokórát!"

A környezetvédelemben szépen lassan bevezették a "szennyező fizet" elvet, aminek köszönhetően a műanyag zacskók sokkal többe kerülnek, mint a papír zacskók. Miért finanszírozza a társadalom egyenlően annak az ellátását, aki semmit nem tesz az egészségéért!?

"...ha részegen nekivezetünk a fának, akkor a  biztosító nem szokott fizetni!"

D O L G O Z Ó - Az egészségügyről való általános gondolkodás a pénzre egyszerűsödik, pedig a dolgozói visszajelzések alapján a barátságtalan környezet, az elégedetlen és türelmetlen betegek, a dolgozók közötti hierarchia legalább annyira befolyásolják a rossz munkafeltételeket, mint a fizetés. Fontos megjegyezni, hogy az idei évben megvalósult hosszú távú bérfejlesztési program - a szakorvosok estében ez közel 100 ezer forint béremelést jelent, a szakdolgozók esetében pedig nettó 25 ezer forintot, majd 12,5% és 8-8%-os emelést az elkövetkezendő években - a legtöbb dolgozó számára sokat jelent és kilátást biztosít. 

"...senki sem várhatja a kenyerek számának megduplázását egyik napról a másikra!"

Az egészségügyben vállalt munka hivatás, ami speciális kihívásokkal és felelősséggel jár, olyan feladat ez, amit minden reggel tudatosítani kell a dolgozókban. A beteg feladat, nem pedig nyűg!

"...át kell vennünk az irányítást, nem pedig duzzogva csoszogni a folyosón!"

Fontos azonban megjegyezni, hogy míg a betegek számára végtelen az érdekvédelem, a dolgozókat maximum a kórház védi; de mit tud kezdeni egy jogi referens egy országos vagy EU-s szervezettel!?

Az ápoló hiány sokkoló, a kórházak, osztályok heteket, hónapokat vadásznak ápoló után, a megszerzett kolléga képessége, képzettsége azonban ennek hátterében másodlagos lesz. A beteggel való kapcsolat, a kommunikáció és tájékoztatás alapfeltétele a gyógyulásnak, ezért a szakdolgozói - és orvosi - gyakorlati jellegű továbbképzésekkel kiemelten kell foglalkozni.

"...jól éreztem, hogy az egészségügyi oktatásban a kommunikációs jellegű "készségtárgyak" a pihenő órák közé tartoznak!"

Az előítélet a kórházi oldalon is megjelenik. A dolgozók jellemzően sokkal rosszabb képet festenek a betegek viselkedéséről, mint amit a valóságban tapasztalnak, ez azonban sokkal jobban hasonlít egy fojtott, ellenséges, mint szolgáltatói környezethez.

V E Z E T É S - Az egészségügyben vállalt munka hivatás, ami speciális kihívásokkal és felelősséggel jár, ezért speciális figyelemre és környezetre van szükség. A szolgáltatói kultúra nem a betegeknél kezdődik:a vezetés a dolgozóknak, a dolgozók pedig a betegeknek szolgáltatnak.

"...a hierarchia jelenleg pedig teljesen fejjel lefelé van!"

Nem csoda, az orvosi képzés a legkonzervatívabb iskola, az egészségügyben dolgozó vezetők 95%-a pedig orvos.

"Ebben a környezetben hogyan várható el a szolgáltatói kultúra, hiszen ebben a környezetben sosem létezett!?"

Az egészségügy legtöbb területén tapasztalható klasszikus vezetési modell arra épül, hogy a vezető kezében koncentrálódik minden terület minden döntése és irányítása, vagyis az egyes szakmai szempontok másodlagosak. 

Az ágazatvezetés feladata az ágazat összefogása, átláthatóvá tétele, egységes, hosszú távú célok kijelölése és annak tálalása a politikai vezetés számára.

Amennyiben az ágazat széthúz és nem hajlandó együttműködni, úgy megmarad a személyes lobbi, ami biztosan nem a stratégiai célokat támogatja.

"...miniszterelnökként én sem nagyon kedvelném azt a tárcát, ahol egyesével járnak kunyerálni!"

A politikának feladata a hosszú távú munka biztosítása, mert egészségügyet, szociális ágazatot, oktatást nem lehet 4 év alatt reformálni!

M É D I A - Beszélgetéseimben rendszeres téma volt a média, az általános társadalmi felháborodás, elégedetlenség és bizalmatlanság legfőbb motorjaként jelent meg. A dolgozók többsége úgy érzi, hogy a média részéről egyértelműen lejárató kampány folyik, aminek hatására rengeteg feszültség tapasztalható, hiszen rányomja bélyegét az orvos-beteg kapcsolatra.

"reális képet kellene alkotni az egészségügyről, mert ami a médiában folyik, annak semmi köze a valósághoz, és csak hergeli a betegeket... ennél sokkal előrébb tartunk már!"

A valóság azonban nagyon messze van a "csak borzalmaktól", és mivel mára minden média ezt a retorikát követi, olyan kép alakul ki az egészségügyről, ahol kizárólag szörnyűségek történnek!  

"...nem jó ez nekünk, annak a közel százezer embernek, aki az ellátásban dolgozik és a betegeknek sem!"

A felelőtlenebb újságírók az igazságmondó szerepében tetszelegnek.

"...de nekem az a feladatom, hogy bemutassam a valóságot!"

Míg az ilyen hírek egyértelműen a kattintások számát és nem a fejlődést szolgálják, ezt ideje belátni. Ez az egész helyzet olyan családi kapcsolatra emlékeztet, ahol a szülő minden nap lehordja a gyereket a jobb iskolai eredmény érdekében. A gyerek érdekes módon nem fog jobb jegyeket felmutatni, azonban biztos, hogy elszigeteli magát a szülőtől.

A média szerepe és felelőssége óriási a társadalmi tudatformálásban, ezért az egészségügy jelenlegi megítélése a médiát jelentősen terheli. Jól mutatja ezt a felmérés első és utolsó kérdésére kapott válaszok többsége is:

"- Hogyan értékeli a rendelőben tapasztalt ellátást?

- ...kicsit várnom kellett, de mindenki nagyon készséges volt!"

 vs.

"- Milyennek látja a magyar egészségügyet?

- ...hát az nagyon rossz sajnos!"

KONKLÚZIÓ - Az elmúlt huszonöt évet is kihúztuk valahogy, valószínűleg a következő huszonöt is sikerülni fog, kérdés, hogy akarjuk-e ugyan ezt!?

"...egy forma 1. pilóta esetében nagyon fontos, hogy milyen autó van alatta, azonban a sikerhez ez édes kevés. Legalább ennyi múlik a versenyző kvalitásain, oktatásán és hozzáállásán, az edzőn és edzésterven, a csapat és a szponzor támogatásán, a pálya minőségén és természetesen a felszerelésen."

Az egészségügy nem fog fejlődni attól, hogy mindig új vezetést pakolunk rá, ha a különböző szereplők csak egymásra mutogatnak, de az egészségügy attól sem fog fejlődni, ha kizárólag pénzt öntünk bele. Az egészségügy akkor fejlődik, ha a szereplők felismerik saját felelősségüket, és az adalékot tudatosan, előre meghatározott célok mentén, megfelelő arányban keverik bele.

"Ahhoz, hogy felelős betegeket neveljünk, ahhoz nem elég, hogy a kanizsai kórház a városi lapban prosztata szűrést hirdet meg. Integrált szemléletre van szükség, a lakosság ne csak elvétve értesüljön róla, hanem pontosan tudja, ha szeptember, akkor melanóma szűrés 20 kórházban, ha október, akkor méhnyakrák szűrés 20 kórházban stb."

Az egészségügyi reform tehát kizárólag társadalmi (lakossági, szakmai, politikai, oktatási stb.) együttműködés mentén valósítható meg, ehhez pedig kapcsolatot kell építeni és tájékoztatni kell. 

Miről szól az egészségügyi kommunikáció? Kollégáimmal közösen létrehozott felmérésből összesen négy területet fogalmaztunk meg, melyek az egészségügy kommunikációs és tájékoztatási programjának alappilléreit képezik.

1. központi, hiteles BETEGTÁJÉKOZTATÁS: A szakellátás működésének, feladatainak, hozzáférhetőségének- és a betegutak transzparens bemutatása a teljes társadalom számára, továbbá a betegségekkel, gyógyszerekkel és gyógymódokkal kapcsolatos hiteles információk elérhetőségének megteremtése online / offline / hotline csatornákon keresztül.
2. intézményi BETEGIRÁNYÍTÁS: a szolgáltatás alapú rendszer megteremtése, intézményen belüli eligazodást, tájékoztatást támogató programok, illetve az orvos-beteg kapcsolat infrastruktúrájának megteremtése.
3. egészségügyi OKTATÁS: 3a.) A dolgozói hozzáállást, betegkapcsolatot szolgáló, "burnout"-ot megelőző és kezelő leginkább kommunikációs jellegű és gyakorlati alapú továbbképzési programok, illetve egyéb, a dolgozók munkáját könnyítő, környezetét fejlesztő intézkedések. 3b.) alapvető egészségügyi ismeretek közoktatási programjának előkészítése.
4. egészségügyi KOMMUNIKÁCIÓ - az egészségügy működésének, fejlődésének reális képe: A média negatív hozzáállásának ellensúlyozása az integrált egészségügyi kommunikáció mentén, amely bemutatja és átláthatóvá teszi az ellátás folyamatát, érthetővé és azonosíthatóvá az eredményeket és reális-, pozitív képet alkot az egészségügyről. 

M É D I A   

A MÉDIA OKOZZA AZ EGÉSZSÉGÜGYET! 

„A média egészségügy-ellenes.”

Beszélgetéseimben rendszeres téma volt a média, mint az általános társadalmi felháborodás és elégedetlenség legfőbb motorja jelent meg. A dolgozók többsége úgy érzi, hogy a média részéről egyértelműen lejárató kampány folyik, aminek hatására rengeteg feszültség tapasztalható, hiszen rányomja bélyegét az orvos-beteg kapcsolatra.

"reális képet kellene alkotni az egészségügyről, mert ami a médiában folyik, annak semmi köze a valósághoz, és csak hergelik a betegeket... ennél sokkal előrébb tartunk már!"

Kizárólag olvasó- és nézőhajhász, sokszor hiteltelen szörnyűségek jelennek meg, de az, hogy naponta több százezren vesznek részt az ellátásban, hogy több tízezren elégedetten hagyják el a rendelőt az sehol sem jelenik meg. Szükség van egészségügyi kommunikációra, akár piaci, akár állami oldalról, mert ez így nagyon egyenlőtlen. A sajtókapcsolat, az elbarikádozott sajtókommunikáció, a kizárólag csillagszórás kevés a több milliárdos médiaiparral szemben. A társadalmat tájékoztatni, a médiával együttműködni kell, hogy a körbe betonozott vár falán ne a rést keressék!

...olyan lehet ez, mint mikor beszélgetek, illetve beszélek valakihez, aztán amikor a másik meg akar szólalni hirtelen eltűnök! Valószínűleg egy idő után elég frusztrált lenne az illető és csak azzal foglalkozna, hol vagyok és mit csinálok." #01 / 30

A valóság nagyon messze van a "csak-borzalmaktól", és mivel mára majd minden médium hozzáállása ellenséges, az egészségügy fogalma összeolvadt a feszültséggel, kudarccal, szörnyűséggel. 

"...nem jó ez nekünk, annak a közel százezer embernek, akik az ellátásban dolgoznak és a betegeknek sem!"

 A felelőtlen újságírók az igazságmondó szerepében tetszelegnek,

"...de nekem az a feladatom, hogy bemutassam a valóságot!"

pedig ezek a hírek egyértelműen a kattintásokról szólnak, ezt pedig ideje belátni.

Ez az egész helyzet olyan családi kapcsolatra emlékeztet, ahol a szülő minden nap lehordja a gyereket a jobb iskolai eredmény érdekében. A gyerek érdekes módon nem fog jobb jegyeket hozni, azonban biztos, hogy elszigeteli magát a szülőtől.

A média önmagát nem nagyon támadja, nem is nagyon kritizálja, néhány "renitens" újságírót kivéve, pedig a média szerepe óriási a társadalmi befolyásolásban és fejlődésben!

Kommunikációsként tisztában vagyok azzal, hogy a szép és kellemes hírek nem érnek el annyi olvasót, mint a rémhírek, azonban biztos vagyok benne, hogy egy jól előkészített programmal, fokozatosan ki lehet építeni egy nagyobb közönséget és lehet teremteni valami értéket is! 

Nem olyan régen pont ebben a témában beszélgettem valakivel és az volt az érzésem, mintha a téma azonnal indulatok szülne, mindenféle gondolat nélkül! 

"- na ki ne találd már, hogy az, hogy a nővértől kértem egy fájdalomcsillapítót reggel és délután 5-re hozta be az a média miatt van."

"- biztos, hogy nem, de egyrészt ezek nem általánosságok, napi százezer eset 0,01 százalékában esnek meg, másrészt, lehet, hogy az ügyeletes nővér a szomszéd szobában olyan beteggel volt elfoglalva, aki az utolsó napjait nyomta, illetve lehet szólni a nővérnek még egyszer, talán csak elfelejtette!?"

Ezt erősíti a 700 beteg válasza is, a felmérés elején és végén feltett kérdésekre (#12): 

- Hogyan értékeli a rendelőben tapasztalt ellátást?

- ...mindenki nagyon készséges volt!

 

- Milyennek látja a magyar egészségügyet?

- ...hát az nagyon rossz sajnos!

“A fiatal betegek sokkal arrogánsabbak, azonnal türelmetlenül lép be a kórházba és ez általában a betegirányítókon csapódik. Sokszor kifogásolják a tisztaságot, az épületek állapotát, - nem mondom, hogy nincs igazuk minden esetben, de biztos vagyok benne, hogy emögött sokkal inkább a média által felhergelt indulatokról van szó, mint a tényleges valóságról. Például, ha egy dolgozóval megtalálják a közös hangot, akkor sokkal elégedettebben távoznak, de akkor is, ha várakozás helyett húsz perc után behívják őket a rendelőbe. Nem védeni akarom magunkat, nagyon sok mindenben kell fejlődnünk, de valahogy a mindennapos eredmények nem látszanak, elsikkadnak a hisztéria mellett; márpedig ez a hisztéria senkinek sem jó, nem jó az elvándorló- és itt maradó dolgozóknak, de legfőképpen nem jó a betegeknek”

Biztosan sok felelőtlen és elhibázott eset történik, de ezt a hangulatkeltést nem lehet folytatni.

Az elmúlt 25 évet is kihúztuk valahogy, valószínűleg a következő huszonöt is sikerülni fog, kérdés, hogy akarjuk-e ugyan ezt!?

Valószínűleg ez a blogsorozat is olvasottabb lenne, ha kipakolok, fröcsögök, lehordok mindent és mindenkit, azonban bízom benne, hogy ennek a munkának köszönhetően lesz 1000 beteg, aki legközelebb nem ajtóstul ront be a rendelőbe, és lesz 100 dolgozó, akinek újraéled a hivatástudata.

Hamarosan összefoglalóként, konkrét kommunikációs javaslatokat teszek betegeknek, dolgozóknak, vezetőknek és a médiának, de nagyjából erről szólt az 50 hét! 

V E Z E T É S   

ÁGAZAT 4.   

Az egészségügyi vezetés mellett szóljon, hogy nem könnyű egy olyan rendszerben tervezni, ahol a politikai célok ennyire meghatározóak. A politikát azonban ugyan olyan hús-vér emberek irányítják mint az ágazatot, vagyis az az oldal erősebb, ahol nagyobb az összefogás. Nem gondolom, hogy a politika egy széleskörű, szakmai álláspontot semmibe venne, de

 "...ehhez az kell, hogy az elvileg összefogásra hivatott egészségügyi érdekképviseletek nem egymás ellen, hanem közös célért dolgozzanak!"

Márpedig az egészségügyi érdekképviseletek számát elnézve, nem az jut eszembe, hogy egy nagy közös halmaz van.

Az összefogott és egységes álláspontok helyett, most az egyéni lobbi jellemzi az ágazatot. A lobbi fontos része minden területnek,

 azonban közös szakmai cél nélkül több száz gombolyag bogozódik egymással!

Egységes stratégia és játékszabályok nélkül pedig szabad a tér mindenkinek, szóval, lehet, hogy holnap én is mozgósítom magam egy új, állat-ember kórház fejlesztésében.

"...a  lobbi egyetlen ellenszere az átláthatóság és az egységes, egyértelmű irány!"

Elképzelem, hogy miniszterelnök vagyok - rettenetes munka lehet, nem kívánom senkinek - és minden reggel többen azzal bombáznak, hogy - nekem erre van szükségem, - nekem arra van szükségem, - most erre kell pénz, - most arra kell pénz, - nekem fontosabb, neki még ráér stb. Egy idő után jó nagy ködös masszának látnám a területet és nem lenne a kedvenceim között.

Az ágazat vezetésének az a feladata - az együttműködő háttérszervezetekkel közösen és az elvileg segítő szándékkal létrejött szakmai érdekszervezetek támogatásában - , hogy megpróbálja összefogni a különböző igényeket és a közösen elfogadott stratégia mentén egységesen tálalja a politikai vezetés számára.

Amennyiben ez az ágazat széthúz és nem hajlandó együttműködni, úgy megmarad a személyes lobbi útja és újra kaotikus képet ölt a lakosság felé, a média felé és a finanszírozó politika felé is.

Amíg nincs összefogás, nehéz lesz hosszú távú tervekkel meggyőzni bármely politikai vezetést.

A politikának azonban feladata a hosszú távú munka biztosítása, mert egészségügyet, szociális ágazatot, oktatást nem lehet 4 év alatt reformálni!

Holnapi rész - MÉDIA - „A média egészségügy-ellenes!"

V E Z E T É S   

ÁGAZAT 3.   

Az átláthatatlanságról sokat írtam az előző fejezetekben, arról, hogy sem a betegek, sem a kórházi dolgozók, de még az ágazati irányításban dolgozók sem látják át a rendszer működését.

A különböző irányító háttérintézmények több tíz éve alakulnak, nőnek ki és, bár alapfeladataik eltérnek egymástól, rengeteg mindennapos, párhuzamos tevékenység folyik, mindenféle kapcsolat, egyeztetés nélkül, még magukban az intézményekben is! Mikor az egyik belekezd egy projektbe nem előzi meg egy ágazati egyeztetés, vajon máshol van-e fontos információ, anyag, ami felhasználható lehet, hiszen nem az ágazati érdekek, hanem az intézményi érdekek dominálnak.

Átlátható működés, összefogás és egységes stratégia hiányában azonban,

"a rendszer úgy fejlődik, ahogy a szél fújja a virágport!"

Az ágazatirányításban láttatni kell az egyes háttérintézmények portfólióját, milyen típusú projektek futnak, mi a céljuk, milyen adatra, információra, pénzre, vagy erőforrásra van szükség, miből van többlet esetleg. Az intézményeknél láttatni kell az egyes szakmai portfóliókat, kapacitást, ágyszámot, kihasználtságot, hibaszámot, erősséget és gyengeséget, hogy milyen kihasználtsággal dolgozik a mosoda, konyha, hogy milyen és milyen idős műszerpark áll rendelkezésre, hogy mekkora a kihasználtságuk, hiszen bizonyos szolgáltatások vagy eszközök megoszthatóak más intézményekkel is.

"...olyan ez, mint, amikor az esküvői pár tizenöt habverőt és húsz porszívót kap, mert senki nem tudja mi van, és mire lenne szükség!?"

Nem hibáztatni, hanem rávilágítani szeretnék arra, hogy nem ülhetünk tovább azon a dombon, ami több 10, esetleg 100 éve növekszik, és senki sem tudja már mik voltak az alapok.

...nincs mese, le kell túrni és meg kell nézni mi van az alján, mégpedig úgy, hogy a Marikanéni számára is egyértelmű legyen!

A jelenlegi átszervezések, leépítések egyébként feltételezem hasonló céllal indultak, azonban fontos, hogy az új rendszerben is kiemelt szerepet kapjon a transzparencia, a kommunikáció, mert az ágazati célokat az intézményi célokkal szemben csak a láthatóság biztosítja!

Holnapi rész - VEZETÉS / ÁGAZAT 4. - lobbi

V E Z E T É S   

ÁGAZAT 2.   

Amikor az ember kórházba megy, nem feltétlenül unalmában teszi azt - néhány magányos nyugdíjas passzióját leszámítva -, rendszerint feszülten érkezik, mert valami nem stimmel, mert nem tudja mi fog történni, mert nem tudja jó helyen jár-e és, mert be van oltva egy olyan képpel, amit kizárólag a média épít. Egy ilyen helyzetben mindenki kiélezett, ezért a "nem-csak-orvosszakmai" szempontok különösen fontosak ebben a környezetben. A blog egyik hipotézise is ezt hangsúlyozza:

Az orvos és beteg közötti kapcsolat a legfontosabb feltétele a gyógyulásnak!

Korábban írtam arról, hogy az egészségügyben dolgozó vezetők jelentős százaléka orvos és, hogy az egészségügyi oktatásban opcionális kiegészítésként jelenik meg a vezetési, menedzsment, kommunikációs, vagy jogi-gazdasági képzés, valamint a dolgozók csak ritkán találkoznak a piaccal, hiszen a pálya adott, egyértelmű út vezet felfelé. 

Az egészségügy legtöbb területén (bármelyik háttér intézmény, vagy maguk a kórházak) tapasztalható klasszikus vezetési modell arra épül, hogy a vezető kezében koncentrálódik minden terület, minden irányítása és döntése, legyen az egészségügy-szakmai, szervezési, politikai, gazdasági, jogi, vagy éppen kommunikációs feladat; de ehhez felsőfokú végzettségre és több éves szakmai tapasztalatra van szükség egészségügyi, szervezési, politikai, gazdasági, jogi és kommunikációs területen is. Ebben a modellben tehát az egyes szakmai-vezetési szempontok másodlagosak, így általában nem a szakterületek krémjei jelennek meg az államigazgatásban, hiszen fontosabb a bólogatás, mint maga a szakma!

Egy profi piaci vállalkozásnál a cég irányítója a szakterületekkel közösen jelöli ki az irányokat (melyek jellemzően nem projektek, hanem többé éves tervek) és a megvalósítást a szakterületekre hagyja, természetesen felügyelve, koordinálva munkájukat és legfőképpen megfeleltetve a tulajdonosi elvárásokkal.

A hatékony működéshez tehát fel kell ismerni, hogy az egészségügyi rendszerben megjelennek még más kompetenciák is, amik teljesen más gondolkodást, tapasztalatot és habitust kívánnak meg, mert az egészségügy túl összetett ahhoz, hogy kizárólag orvosszakmai szempontok domináljanak, hiszen az ember sem csak szervekből áll! 

...nem hiszem, hogy a Miniszterelnök találja ki egy program kommunikációs kampányát, fogalmazza meg üzeneteit, vagy készíti logóját, esetleg kabalafiguráját :)

Holnapi rész - #28 / 30 - VEZETÉS / ÁGAZAT 3. - átláthatatlanság

V E Z E T É S   

ÁGAZAT 1.   

Amikor az aktuális politikai vagy egészségügyi vezetést támadjuk a bármilyen állapotok miatt, néhány történeti okot érdemes végiggondolni.

Az egészségügyi rendszer több száz éves, azonban az infrastruktúra fele és a "bárki- bármikor-bármennyiért" ellátás az elmúlt 50 évben épült ki. A szocialista rendszer felfogása nem csak a munkában, de az egészségügyben is az egyenlő hozzáférést hangsúlyozta, mindenféle piaci, fenntarthatósági szempont nélkül; ekkor még nem voltak autópályák, a legtöbb embernek autója sem volt, így talán még indokolt is lehetett a "minden sarkon egy kórház" elve.

A jelenlegi rendszer jobbára az elmúlt 50 évből áll, ahol az volt a cél, hogy mindenkinek, minden, a leggyorsabban elérhető legyen!

A piacon vajon fenntartható lenne az a modell, hogy minden benzinkút alatt fúrótorony és finomító is működjön!? Vagy minden ruhabolt alatt varroda!? Vagy minden élelmiszerbolt alatt veteményes!? A példákkal csak arra szeretnék rávilágítani, hogy nem lehet minden sarkon egyenlő mélységű és minőségű szolgáltatást kapni, és ez a szocializmusnak sem sikerült, pedig ott "végtelen" forrás állt rendelkezésre!

A jelenlegi rendszer nem fenntartható, a magasabb színvonalért áldozatot kell hozni!

A kérdés tehát az, hogy akarjuk-e a jelenlegi színvonalat minden sarkon, vagy akarunk komplex és jobb ellátást utazással!?

„A betegközpontú ellátás egyénre szabottan meg tud valósulni, de globálisan biztos nem. Adott esetben egy-egy beteghez hozzá lehet rendelni azokat az erőforrásokat (humán, tárgyi), de nem tud minden beteg egyformán hozzájutni 7/24-ben."

Amikor felelőtlen és a témában felszínes, járatlan pártok kampányként használnak egy egészségügyi fejlesztést, akkor az egészségügyi közösségnek kötelessége a kiállás és összefogás; ehhez persze hosszú távú tervekre, párbeszédre és egységre van szükség!

"Amikor a parlamentben felállt a tapolcai országgyűlési képviselő, hogy követeli vissza a szülészeti ágyakat, arra kértem, ne akarjon rosszat a saját városa asszonyainak és ne veszélyeztesse őket! Tapolcán nincs átlagban napi egy szülés; Ön szerint egy ilyen helyen van inkább biztonságban az anyuka és a gyermeke, vagy egy nagyobb osztályon, ahol kellő tapasztalat és gyakorlat áll rendelkezésre?" Ónodi-szűcs Zoltán, 24.hu

V E Z E T É S   

KÓRHÁZ 4.   

Az igazgatók oldaláról a leggyakoribb panaszok a stratégia hiányát érintették, nincs egységes jövőkép, nincsenek pontos feladatok hozzárendelve, illetve, hogy már az információ szerzésben is saját kapcsolataikra vannak utalva, mert nincs érdemi fórum, nincs párbeszéd!

"...nem lehet 4 évente tervezni, legalább 10-15 éves tervek kellenek, amiket a szakma  összefogása nélkül minden politika le fog söpörni! ...és ez csak rajtunk múlik!"

Az ágazatvezetés oldaláról a kórházvezetők irányába a legfőbb kritika az önállóságot és az együttműködés hiányát érintette, az igazgatók sokszor saját fejük után, saját kapcsolataikon keresztül érik el saját és nem az ágazat érdekeit.

Sok kórházvezetőnek tényleg nem érdeke a rendszer megújítása, hiszen könnyen lehet, hogy épp az ő intézményük csökken, vagy alakul át. Ragaszkodnak saját, néhol 10-20-30 év alatt felépített portfóliójukhoz, melyek talán már rég nem az ágazat céljait szolgálják; az átláthatatlanság és transzparens célok híján ez végül is érthető is lehet!?

Szeretném hangsúlyozni, hogy nem a demagóg "biztos lopnak" idézetekről van itt szó, hanem arról, hogy ráálltak egy rendszerre, aminek  működésképtelenségét, fenntarthatatlanságát nem látják, vagy nem akarják látni.

"...ha egy kórház új igazgatója kardiológus, akkor várhatóan a kórház maga is erősödik a kardiológia irányában!"

Van erre szükség? Van erre szükség abban a környezetben? Nem okoz "veszteséget" a szomszédos kórházakban? Van elég keret erre a tevékenységre? Biztos, hogy ezt a területet kell fejleszteni? Stratégia és látható egészségügyi adatok híján azonban ezekre a kérdésekre nem lehet választ kapni!

Holnapi rész - 26 / 30 - VEZETÉS / ÁGAZAT 1. - "A jelenlegi rendszer jobbára az elmúlt 50 évből áll, ahol az volt a cél, hogy mindenkinek, minden, a leggyorsabban elérhető legyen!"

V E Z E T É S   

KÓRHÁZ 3.   

Jó néhány szakmával dolgoztam együtt mélyebben és azt tapasztaltam, hogy amikor a szakmák magukkal kezdenek beszélgetni, akkor nagyon ritka az összefogás és inkább ellentétes csoportok alakulnak ki, általában a hülyék és nem-hülyék csoportja, bár én a hülyékkel még sosem beszéltem...

"...nem hiszem, hogy nagy különbség lenne a pénzügyi és az elméleti emberek között; az egyik pénzt, a másik egót gyűjt!"

Azt gondolom, hogy ez nem csak az egészségügyre jellemző, megint csak társadalmi probléma, hogy a közös szakmai, vagy országot építő célok valahogy elvesznek és inkább az egó, az egyéni érdek és a pillanatnyi személyes győzelem irányít.

Néhány - az ágazati és intézményvezetési oldalról - elvétett mondatból jól látszik a sérelem, az ellentét, a közös cél és a párbeszéd hiánya:

"...amíg nem mutatnak hajlandóságot az együttműködésre, addig nem tudunk mit csinálni!?"

vs.

"...amíg nem teremtik meg a lehetőséget a közös munkára, addig nem tudok mit tenni, saját döntéseimre, saját kapcsolataimra vagyok utalva."

Olyan ez, mintha mindenki a saját várát építené, de ebben az esetben

"...a párhuzamos vonalak sosem találkoznak!" (Karinthy F.)

Holnapi rész - 25 / 30 - VEZETÉS / KÓRHÁZ 4. - "...nem lehet 4 évente tervezni, legalább 10-15 éves tervek kellenek!"

V E Z E T É S   

KÓRHÁZ 2.   

A kórházi vezetők 95%-a orvos, legtöbben a kórházi létrán jutottak fel az igazgatói vagy ágazatvezetői pozícióba. Nagyon fontos, hogy a vezető értse mi történik körülötte, nem hiszek abban a menedzsment modellben, hogy mindegy, hogy mi a termék.

"Az orvosi képzés a legkonzervatívabb iskola"

Hosszú, homályos, lexikális alagút vezet a gyakorlatig, amiben nem sok kitérő, nem sok fonódás van, nagy különbség pedig a pályán sincsen, hiszen egyértelmű lépcsők mutatják az utat felfele több száz éve. Az orvosok többsége - a kitaposott út miatt - nagyon kevés versenytapasztalatot szerez, az egészségügyi pálya továbbá nem a rugalmas szemléletről, az alacsony hierarchiáról és a csapatszellemről szól, ami egy sikeres vállalkozás esetében nélkülözhetetlen.

Míg nálunk az arány 95%, addig az USA-ban mindössze 10%-a orvos a kórházvezetőknek! (forrás: betegfokusz) Nem Amerika vakon követéséről van szó, de azért vállalatfejlesztésben ők diktálják a tempót egy-két száz éve. De nem kell Amerikáig menni:

"A magánklinikáknál egészen más a felállás, ott sokkal fontosabb a vezetői, mint az orvosi elismertség; az ottani környezet sokkal elfogadóbb is, mint az állami szférában, ahol egy nem orvos igazgatón egyszerűen keresztül néznek!"

Nálunk a menedzsment szemlélet azonban mindössze 26 éve indult el, az első generációk megvetették lábukat a piac pénzközpontúbb felén, míg az olyan területek, mint egészségügy, oktatás, kulturális-, kreatív piac csak az elmúlt 10 évben kezdenek megerősödni. 

Az egészségügyi oktatásban nem véletlenül jelent meg az egészségügyi menedzsment képzés, azonban nem integráltan, hanem opcionális kiegészítésként jelenik meg a rendszerben, és sokan jóval a formálhatóság után, azaz 30-40-50 év felett posztgraduálnak.

Szóval mélyen lexikális gondolkodással szervezet-fejleszteni olyan lehet, mintha én, a gyakorlati iskolámmal és tapasztalatommal oktatónak mennék el; biztos, hogy tudnék néhány dolgot mondani, de nem tudnék kettőnél több órát rendszerszerűen megtartani; egyszerűen nem olyan az agyam, nem olyan a környezet amiben kialakultam.

Nem olyan régen egy orvosi társaságban töltöttem az estém, olyan témákat hoztam fel, mint pl. start-up, közösségi iroda, inkubátor ház, kreatív kampány, inkubáció stb. Süket fülekre találtam; bár amikor a bélboholyokról volt szó legalább olyan értetlenül néztem magam elé én is, de ez már valószínűleg az én szűk gyakorlatias világom!?

Holnapi rész - 24 / 30 - VEZETÉS / KÓRHÁZ 3. - ágazati / intézményi párbeszéd

V E Z E T É S   

KÓRHÁZ 1.   

Összesen 20 közép-magyarországi intézmény vezetőjével és 30 szakmai (ápolási / orvosi) igazgatójával beszélgettem. Az első pozitív csalódás az volt, hogy maximum 45 percet kértem tőlük, ehhez képest kivétel nélkül mindenkivel átlagosan 90 percet beszélgettünk. Ebből számomra erősen érződött, hogy kevés a menedzsment és az intézmény közötti párbeszéd, pedig tudom, hogy nem egy politikailag is erős vezető volt közöttük.

A beszélgetések elején próbáltam kizökkentő kérdéseket feltenni, mire a legbüszkébb, milyen sikereket ért el stb., mert tartottam tőle, hogy bekacsolják a belső magnószalagot. A második kérdéskör a kommunikációt érintette, ahol a legtöbb esetben a sajtózás volt az egyetlen asszociáció; nem meglepő, 20 intézményvezetőből 19 orvos végzettségű volt.

"...fontos lenne láttatni végre a mi oldalunkat is, mert a sok szörnyű eset mellett kollégáim is és én is nagyon sok sikert  tudunk felmutatni!"

A harmadik téma már a betegtájékoztatásról szólt, általában itt kaptuk el a közös fonalat, de az volt az érzésem, mint, ha ez a téma így, önállóan nem jelenne meg a mindennapokban. Biztosan tudom, hogy voltak korábban képzéseik a tárgyban, hogy munkaköri leírásukban szerepel ez a kifejezés, de valahogy mégsem tűnt stratégiai, vagy mindennapos feladatnak.

Holnapi rész - #23 / 30 - VEZETÉS / KÓRHÁZ 2. 

B E T E G   

HOZZÁTARTOZÓ   

Évente közel 100 ezer ember hal meg kórházi ágyban! (KSH / OEP)

Talán sokkoló számnak tűnik - ha csak régi regényekre gondolunk, melyekben az otthoni ágyból távoztak a betegek - de, ha nekem, vagy családomból valakinek baja esne, egészen biztosan kórházi segítséget keresnék és egészen biztosan az utolsó percig a maradáson dolgoznék. Sok esetben azonban tényleg nincs mit tenni, és ezt nagyon nehéz elfogadnia a betegnek és a hozzátartozónak is. A kórházi halál azonban rendkívül költséges "ellátás"!

"...sokan vannak, akik egyszerűen kényelemből, vagy szükségből hozzák be a szüleiket. Nincs idejük rá, vagy egyszerűen túl akarnak lenni! A kórház azonban nem szociális ellátó, mi gyógyítani és nem átsegíteni vagyunk itt optimális esetben."

A jelenlegi államtitkár egyik kiemelt területe ez, vagyis a szociális jellegű ellátás leválasztása az egészségügyről, hiszen a kórházi napidíj a 100 ezer forintot is meghaladhatja, az öregedő társadalomnak pedig egyre nagyobb szüksége van az ápolásra.

Nem csak a felelősségi kérdések miatt, de a hozzátartozókkal kiemelten kell foglalkozni a betegtájékoztatásban, hiszen a betegek sok esetben saját lelkükkel foglalkoznak a bajban, nem képesek racionálisan gondolkodni, figyelni. 

Egy amerikai kutatás kimutatta, hogy a betegek mindössze 40%-ra emlékeznek az orvosi tájékoztatásból.

Pár évvel ezelőtt elkaptam valamit és kerek fél napot töltöttem a fürdőszobában fel és le ugrálva. Abban a helyzetben nem nagyon tudtam azzal foglalkozni, hogy mi a teendő, de szerencsére voltak mellettem és intézkedtek arról, hogy kórházba jussak, mielőtt tényleg kiszáradok. Mikor a kórházba értem egy óriási gégecsövet toltak le az orromon keresztül; evvel a csővel az orromban arra sem tudtam volna figyelni, ha a halálos ítéletemet olvassák fel, arra pedig végképp nem, hogy a beavatkozást követően milyen teendőim vannak.

Holnapi rész: #22 / 30 - VEZETÉS / KÓRHÁZ 1.

B E T E G   

ÁTLÁTHATÓSÁG / ÁTLÁTHATATLANSÁG   
Az egyik beszélgetésen hangzott el, hogy "X" település betegei "Y" település kórházába mennek, mert az otthoni intézményről az a hír járja, hogy halálgyár. Kiderült, hogy "Y" település lakói hasonló okkal keresik fel "X település kórházát!

Az átláthatatlanságnak köszönhetően,

"a betegek úgy keringenek az ellátórendszerben, mint autók KRESZ nélkül a városban."

ami nyilvánvalón rengeteg feszültséget, bizalmatlanságot és még több kiadást okoz. Sokat segítenének olyan felületek, vagy egyetlen központi, hiteles felület, mely egyértelmű, a rendszer és a beteg számára is a leghatékonyabb irányt mutat, (mivel hova, mivel hova nem - mikor, mikor nem, beosztások, általános csúcsidők, mit érdemes otthon, mit nem stb.) továbbá egységes szakmai útmutatót kínálnának az egyes betegségekről. A több milliós, egymástól legtöbbször teljesen eltérő, de semmiképpen sem hiteles Google találatokat csakis így lehetne csökkenteni.

Néhány idézet a betegekkel való beszélgetésekből: 

...oda megyek ahova szoktam, vagy megkérdezem menyemet, mert ő patikus!"   ||   "...amit a Google kidob!"   ||   felhívom az orvos ismerőseimet!   ||   általában ügyeletre, mert akkor nincs sor! 

"...sem a magyar állampolgár, sem a turista nem jut hiteles információhoz, hogy mivel hova forduljon. A betegnek pedig nagyon fontos, hogy világosan értse a folyamatot, amiben benne van, ezt informatikai eszközökkel jól lehet segíteni."

Sokszor kaptam azt a kritikát, hogy az egészségügyet nem lehet ennyire átterelni az online világba; Magyarország azonban élen jár az internet-felhasználásban, pontosan az EU átlagot érjük el, azaz 75%; ettől függetlenül biztosan szükségesek más felületek is!

Holnapi rész: #20 / 30 - HOZZÁTARTOZÓK - "...betegek mindössze 40%-ra emlékeznek az orvosi tájékoztatásnak."

B E T E G   

FELELŐSSÉG 2.   

...ha részegen nekivezetünk a fának, akkor a  biztosító nem szokott fizetni!

A környezetvédelemben szépen lassan bevezették a "szennyező fizet" elvet, aminek köszönhetően a műanyag zacskók sokkal többe kerülnek, mint a papír zacskók. Miért finanszírozza a társadalom egyenlően annak az ellátását, aki semmit nem tesz az egészségéért?”

...az egészségéért mindenki maga felel, nem az egészségügyi rendszer!

Amikor önkéntes-ápoltam magam is láttam, mennyi a felelőtlen, a gyertyát két végén égető beteg, akik egyszer csak összeomlanak, aztán bekerülnek, aztán várhatóan hamarosan újra és egyre gyakrabban és így megy ez, egészen addig, amíg... Egyszer volt egy úr, akit állítólag rendszeresen hordtak be a mentősök, nekik ugyanis kötelességük behozni az utcán fekvő embereket. Mikor az úr reggel kijózanodott és megitta teáját üvöltve vádolta a dolgozókat, hogy minek hozták ide, miért nem hagyták ott és még a cigiét és a személyiét is ellopták itt a kórházban! ...itt a kórházban és nem az utcán!? De nem kell ilyen szélsőséges példák után vadászni, ha csak a számokat nézzük a felnőtt lakosság körében: 

800 ezer alkoholista, 5,3 millió túlsúlyos / elhízott, 2,3 millió dohányos* 

Nem várhatjuk el tehát, hogy amit hibázunk, azt egy általunk alacsonyan finanszírozott rendszer hozza helyre!

"...végigdohányozza, eszi, issza az életét, aztán azt várja, hogy fordítsuk meg a homokórát!"

*forrás: KSH, OEFI (2010+, felnőtt lakosság körében)

Holnapi rész: #20 / 30 - ÁTLÁTHATÓSÁG / ÁTLÁTHATATLANSÁG - "...a betegek úgy keringenek az ellátórendszerben, mint az autók KRESZ nélkül a városban."

B E T E G   

FELELŐSSÉG 1.   

A tudatlanság mellett talán nagyobb probléma a felelősség hiánya, vagyis, hogy a társadalom nagy része egyáltalán nem törődik egészségével, nem figyel magára, nem jár szűrésekre, halogatja a vizsgálatokat, nem tartja be az orvosi utasítást.

"...ha azt írom fel, hogy az antibiotikumot 7 napig kell szedni, akkor az nem 4, nem 5, de nem is 6 napra szól... ez nem az én hóbortom, ezek a gyógyszerek egyszerűen úgy vannak kitalálva, hogy a teljes időszak alatt érik el a megfelelő hatást; ha ez nem teljesül, akkor nagy az esélye annak, hogy a beteg hamarosan újra megjelenik, ugyanazzal a panasszal, vagyis egy helyett, kétszer veszi igénybe az ellátást!"

A felmérésnél (#03) egyébként próbáltunk átfogó képet szerezni arról is, hogy mit várnak az emberek pontosan az ellátástól, vagyis, hogy mekkora felelősséget tulajdonítanak az orvosoknak és mekkorát maguknak. 

...ha bemegyek, gyógyultan jöjjek ki!

A válaszok nagy részét ezzel az idézettel lehetne összefoglalni! Nem számít tehát, hogy mivel került be, hogy milyen előélete volt, hogy a betegsége milyen stádiumában fordult orvoshoz, hogy a gyógyulás alatt folytatja-e a káros életmódot, az elvárás az, hogy az orvos gyógyítson meg.

Amikor autót vásárolunk, akkor pontosan tudjuk, hogy autónkat rendszeresen szervizbe kell vinni ahhoz, hogy ne az útszélén robbanjon le és, ha mégis, akkor ne kelljen az egész motort cserélni, elég csak a vezérműszíjat. Az autónkhoz továbbá nem kevés biztosítást is fizetünk azért, hogy ha valami történik, akkor ne hirtelen, zsebből kelljen kifizetni. A biztosítótársaságok azonban nagyon szigorú szerződéseket kötnek, vagyis,

...ha részegen nekimegyünk a fának, akkor a  biztosító nem szokott fizetni!

Holnapi rész - #19 / 30 EGÉSZSÉGÜGYI FELELŐSSÉG 2. - "...az egészségéért mindenki maga felel, nem az egészségügyi rendszer."

B E T E G   

ALAPMŰVELTSÉG 2.   

"...az Anyám tyúkja érettségi tétel, de az, hogy hol van a mája a gyereknek az nem!?"

A beteg egyszerűen nem hagyható ki a gyógyulásból, ehhez viszont pontosan tudnia kell mi a baja, mivel van kapcsolatban és mit kell tennie ahhoz, hogy felépüljön. Egy másik példa esetében szintén rendkívül fontos lenne a folyamatos egészségügyi oktatás:

...az esetek jelentős százalékában a balesetes sérültek megmenthetőek lennének, ha pl. egy karambolnál a sértetlen fél nem pánikba esik, hanem az iskolában évek alatt berögzült elsősegély-nyújtás azonnal bekapcsol!

Az iskolai oktatásból tehát nem hiányozhatnak az egészségügyi alapismeretek és biztosan érzem, hogy a hetedikes biológia nem elég erre; - ami egyébként gyakorlati és praktikus tudás nélkül mély nyomokat nem hagyott bennem, pedig még pótvizsgáztam is belőle egyszer. Az egészségügyi alapismereteknek legalább félévente, ismétlődő jelleggel kell bekerülnie az oktatásba, az elsősegély-oktatással párhuzamosan.

"Általános iskolai szinten kell elkezdeni az oktatást, 18 évesen már rég késő, kialakultak azok a szokások, melyek az infarktushoz vezetnek."

Az oktatásról jut eszembe, múltkor valaki mesélte, hogy elköttette a spermacsatornáját, amin úgy elcsodálkoztam, hogy ilyet is lehet!? Ez a fajta gyakorlati tudás, vagyis, hogy milyen lehetőségeim vannak, hogyan lehet használni saját testemet egyáltalán nem jelenik meg a tananyagban!? Történelemből is rég kevés, ha csak évszámokat magolok, gyakorlati tudásra, a mára vonatkozó következtetésekre van szükségem ahhoz, hogy az érdemi üzenet megragadjon és hasznosítani tudjam a mindennapokban! ...de ez egy másik blog...

Holnapi rész - #18 / 30 EGÉSZSÉGÜGYI FELELŐSSÉG - "...az egészségéért mindenki maga felel, nem az egészségügyi rendszer."

B E T E G   

 ALAPMŰVELTSÉG 1.   

Gyakori probléma az egészségügyi alapműveltség teljes hiánya. Az ilyen jellegű látogatások rendkívül leterhelik a rendszert, sokszor alapvető problémákkal keresik fel az ellátást.

"...nem tudnak lázat csillapítani, nem tudják, mi az érszűkület, mi okozza azt, nem tudják, hol találhatóak létfontosságú szerveik!"

Az egy betegre jutó 15 perces vizsgálati idő - ami a gyakorlatban inkább nettó 5 perc - ilyen esetekben nem sokat ér, hiszen az orvos nem kezdheti előröl az egész hetedikes tananyagot. 

"...nincs időm lerajzolni a betegnek, hogy hol van a veséje!"

Az egészségügyi műveltség hiánya társadalmi probléma, nem csak az iskolázatlanokra jellemző.

Az idei nyári fesztiválokon azzal szórakoztattam magam, hogy javarészt értelmiségi fiatalokat kérdezgettem arról, vajon tudják-e, hol vannak alapvető szerveik. Nem lepődtem meg az eredményeken, a szív, tüdő még megvolt, de a máj, vese, pláne vakbél akár a lábukban is lehetett volna; a szervek kapcsolatai és feladataik pedig űrkutatói szintű kérdéseknek bizonyultak. 

A rendszeres és gyakorlati jellegű egészségügyi oktatás tehát rendkívül megkönnyítené a dolgozók munkáját, amit bizonyos idő után a várólistákon és a pénzügyi oldalon is ki lehetne mutatni, hiszen az orvos nem érezné teljesen feleslegesnek a diagnózis és a javaslatok magyarázatát, nem értetlenül és fél információkkal távoznának a betegek, és jelentősen növelné a tudatosság, felelősség érzetet.

Holnapi rész - #17 / 30 EGÉSZSÉGÜGYI ALAPMŰVELTSÉG 2. - A beteg egyszerűen nem hagyható ki a gyógyulásból, ehhez viszont pontosan tudnia kell mi a baja, mivel van kapcsolatban és mit kell tennie!

B E T E G   

ELLÁTÁS ÉRTÉKE 3.   

Amikor a dolgozókkal beszélgettem, többször elhangzott, hogy száz betegből tíznek egyáltalán nincs biztosítása. Talán hirtelen túlzás, de ennek a fele is fél millió lakos országos szinten (hivatalos adatot nem találtam erre vonatkozóan)! Közülük sokan hajléktalanok, azonban rengeteg olyan is bekerül, akinek  egyszerűen hanyagságból nincs biztosítása. A kórházak persze nem dobják utcára, - lenne is belőle hír - nem úgy, mint a nagy amerikai álomban, ahol pontosan úgy működik az egészségügyi biztosítás, mint a gépjármű felelősségbiztosítás, vagy CASCO, vagyis, ha nincs benne a csomagban a karambol, akkor nem lesz szerviz! Nálunk ez nem történhet meg, a kérdés tehát: 

"...el kell dönteni, hogy magasabb színvonalat akarunk, vagy korlátlan ellátást, mert a kettő együtt nem megy!"

A gyógyszertámogatáson kívül tehát - bár ott is nagyítóval kell bogarászni az értékeket - egyáltalán nem látható az ellátás értéke! Sehol nem találkoztam még olyan zárójelentéssel, ami pontos összeget mutat az ellátásról, ez mindössze a külföldiek számára jelenik meg. Ezek az adatok az ügyfélkapun elvileg elérhetőek, azonban a regisztráció is és az oldalon való tájékozódás is önmagukban kihívás. Az adatok láthatósága az ellátónak különösen érdeke, hiszen, ha valaminek nincs értéke... #13

Az onkológiai betegeknél pl. egyáltalán nem ritka a több százezer, vagy akár millió forintos orvosság. Ha nem látom a saját szememmel, hogy egy heti adag gyógyszer, egyetlen levél közel 700 ezer forintba kerül, el sem hiszem; és erről a gyógyszert szedő bácsi mit sem tudott, arról pedig végképp semmit, hogy kétszáz évnyi EHO-ja sem fedezné azt a néhány doboz tablettát. Nem arról van szó, hogy sajnálom tőle, hanem arról, hogy legyen tisztában ő is, a hozzátartozói is és én is, hogy milyen értéket kap az egészségügyi rendszertől és a társadalomtól; talán legközelebb kicsit türelmesebb és kedvesebb is lesz!? 

Holnapi rész - #16 / 30 EGÉSZSÉGÜGYI ALAPMŰVELTSÉG - "...nincs időm lerajzolni a betegnek, hogy hol van a veséje!"

B E T E G   

ELLÁTÁS ÉRTÉKE 2.   

Az egészségügybe befolyó adók összesen kb. 600 milliárd forintot tesznek ki, azonban az elköltött összeg ennek a duplája, azaz 1,2 ezer milliárd forint, vagyis a másik felét valahonnan máshonnan kell pótolni.

Mire lehet elég az egészségügyi szolgáltatási járulék, vagy egészségügyi hozzájárulás, azaz EHO?

A teljes lakosságon belüli foglalkoztatottak száma ~4 millió fő, további ~800 ezer fő a feketén dolgozók száma. A foglalkoztatottak közel egyharmada minimálbérre van bejelentve, melynek egészségügyi hozzájárulása 7%, azaz havi 7000 forint.

A minimálbérre bejelentett foglalkoztatottak a feketén dolgozókkal együtt* összesen ~2,1 millió fő havi 7000 forint egészségügyi hozzájárulást fizet. Az országos átlagkeresethez viszonyítva sem sokkal magasabb ez a szám (bruttó 250.000 ft. / EHO 17.500.- ft.), hacsak azt nézzük, hogy minden dolgozó állampolgárnak még egy embert kell eltartania az országban.

*2009 óta akinek nincs biztosítása, annak EHO-t kell fizetnie, 2016-ban összesen 7050 forintot. (Források: KSH, NFSZ)

A havi 7000 forint EHO-t fizetők évi összesen 84 ezer forintja a következők egyikére lehet elég:

évi 4 röntgen vizsgálat / 5-10 vérvétel / 1 egynapos kórházi ellátás / 1 alacsony gyógyszerfogyasztó évi gyógyszertámogatása.

Néhány gondolat az egyetlen tételhez, ami látható az ellátottak számára, vagyis a gyógyszertámogatáshoz:

Átlagos belgyógyászati gyógyszert szedek napi kétszer, a havi mennyiségem egy doboz; ennek a piaci ára 10.000 forint, 80%-os támogatás mellett fizetek érte 2000 forintot havonta. Nem nehéz kiszámolni, hogy az általam jelenleg befizetett 7000 forintos EHO a havi gyógyszeradagomat sem fedezi és még nem voltam megfázva, nem mentem háziorvoshoz, nem mentem szűrésekre, nincs gyerekem, nem tartottam el a minden második állampolgárt és egy forinttal sem járultam hozzá saját, későbbi egészségügyi ellátásomhoz, ami 60-70 év felett kezd el ketyegni.

Holnapi rész - #15 / 30 ELLÁTÁS ÉRTÉKE 3. - "Száz betegből tíznek egyáltalán nincs biztosítása"

B E T E G   

ELLÁTÁS ÉRTÉKE 1.   

"...hát ezért fizetem a TB-t!!!???" 

De, hogy pontosan mennyi egészségügyi hozzájárulást fizetek, azt nem nagyon tudtam én sem, arról pedig elképzelésem sem volt, hogy a befizetett összeg milyen arányban van az ellátással.

A felmérésnél volt egy olyan kérdéssor a betegek felé, hogy mit gondolnak, mennyibe kerül egy vérvétel, egy röntgen vagy egy kórházi ellátás? Ami nagyon érdekes volt, hogy a járóbeteg ellátásokat - mint pl. röntgen vagy vérvétel - tízszeresére, azaz 100-200 ezer forintra, míg a fekvőbeteg ellátásokat a tizedére, azaz 10-20 ezer forintra becsülték, a magánellátást pedig ezekhez viszonyítottan rendkívül túlárazták. Ebből azért jól látszik, hogy egyáltalán nincs pontos kép arról, hogy milyen értéke van az ellátásnak; és, ha valaminek nincs értéke, akkor az ingyen van, és ha valami ingyen van, akkor az végtelenül felhasználható!

 "...a betegek úgy folyatják az egészségügyi ellátást, mint a csapvizet!"

Az "értéktelenség" miatt pedig nem lehet hibáztatni azért, ha a szakorvosi döntést felülvizsgáltatom még néhány másik szakrendelőben, ha három különböző helyen is készítek röntgenfelvételt ugyan arról az esetről, ha hőemelkedéssel a sürgősségi ellátáshoz fordulok, ha több hetes tünettel hirtelen az ügyeletre megyek, vagy ha a kezelőorvos utasítását nem követem, melynek következtében szövődményekkel később, újra kórházi ellátásra szorulok.

Holnapi rész - #14 / 30 ELLÁTÁS ÉRTÉKE 2. - "...mire elég a TB?"

B E T E G   

ALKOTOTT KÉP   

Az általános megítélés és a személyes tapasztalat között óriási szakadék húzódik. A Társadalmi Felmérés elejére és végére két olyan kérdés került, melyekre a kapott válaszok többsége ezt a szakadékot igazolja:

- Hogyan értékeli a rendelőben tapasztalt ellátást?

- ...mindenki nagyon készséges volt!

 

- Milyennek látja a magyar egészségügyet?

- ...hát az nagyon rossz sajnos!

Hasonló eredmények születtek a dolgozókkal kapcsolatban is, vagyis az általános megítélés sokkal rosszabb mint a személyes tapasztalat.

"...az egészségügyről való gondolkodás kizárólag a pénzről szól, azonban a gyereknevelés sem pusztán pénz kérdés!"

Az egészségügy legfőbb problematikájának egyértelműen a pénzügyi forrásokat látják a betegek; a forrás valószínűleg nem elegendő, azonban biztos vagyok benne, hogy nincsen ELÉG pénz!

Az egészségügyet látogatók túlnyomó része az idősebbek, ők azok, akik elfogadóbbak, hiszen gyakran járnak kórházba, személyes kapcsolatban vannak a dolgozókkal és az előző rendszerben szocializálódtak, vagyis alacsonyabb elvárásaik vannak. A fiatalabb generációk kritikusabbak, a nyugati példák láttán - melyek leginkább az idealizált kórházi sorozatokból erednek - magasabbak az elvárásaik is.

"...egyértelműen a kórházi sorozatokhoz viszonyítanak!"

Ez a generáció nyilván nem szándékosan dühös, hozzászoktak a szolgáltatói kultúrához, ami komplexen ritkán jelenik meg a rendszerben.

"A betegközpontú ellátás egyénre szabottan meg tud valósulni, de globálisan biztos nem. Adott esetben egy-egy beteghez hozzá lehet rendelni azokat az erőforrásokat (humán, tárgyi), de nem tud minden beteg egyformán hozzájutni 7/24-ben."

D O L G O Z Ó   

BIZALOM 2.   

"Nagyon fontos lenne a bizalom helyreállítása, mert nem tudok a beteg nélkül gyógyítani!"

Egy másik jelentős ok, ami a bizalmatlanság mögött húzódik, az az előítélet. Bárkivel találkozom és említem, hogy az egészségügyben dolgozom, hirtelen előjönnek a rémtörténetek arrogáns ápolókról, elfelejtett gyógyszerekről. Talán a rossz jobban megmarad, vagy be vagyunk oltva az egészségügy ellen!?

Amikor azt kérdezik, hogy számoljam össze életem legszebb és legrosszabb időszakait, valahogy a boldogságot jobban kell keresni... lehet, hogy ez a pesszimizmus, de az is lehet, hogy a negatív élmények egyszerűen jobban beragadnak, a jók meg nehezebben kerülnek napvilágra, és az is lehet, hogy, ha az ember elkezdi gyűjteni a rosszat, akkor csak abba botlik. Mivel jelenleg nincs összefogott egészségügyi tájékoztatás és kommunikáció, így ez a feladat kizárólag a médiára hárul, akik kattintásra mérik a sztorikat és a szörnyűség magasan vezet; ha nem is kizárólag ez, de jelentősen hozzájárul a nem éppen pozitív közhangulathoz, a bizalom hiányához.

Sok méltatlan eset van és biztos, hogy lehet és kell is csökkenteni ezek számát, de, ha azt nézem, hogy évente több, mint 130 millió orvos-beteg találkozás van, akkor biztos vagyok benne, hogy a jelentős többség pozitív kimenetelű és ezekről egyáltalán nem hallani! 

"...reális képet kellene alkotni az egészségügyről, mert ami a médiában folyik, annak semmi köze a valósághoz, és csak hergelik a betegeket... ennél sokkal előrébb tartunk már!"

A bizalom hiánya súlyos károkat okoz a rendszernek nem csak emberi, de pénzügyi oldalon is, hiszen számtalan példát tudnék felsorolni a magam életéből is, amikor nem fogadom el az orvosi diagnózist és új ellátás után nézek megkétszerezve, háromszorozva azt a szolgáltatást, amit már egyszer igénybe vettem.

D O L G O Z Ó   

JOGOK / KÖTELESSÉGEK   

A dolgozók részéről gyakori panasz volt, hogy míg a betegeknek végtelenített jogaik vannak, addig a kötelezettségeikről egy szó sem esik.

"...minden kórház, minden bejáratán kint van az intézmény betegjogi képviselője, de az, hogy milyen kötelezettségeik vannak a betegeknek az sehol sincs!"

Mégis, milyen kötelezettségeik lehetnek a betegeknek?

"...ha bejön hozzánk, akkor az általunk adott instrukciókat fogadja meg, végezze el az aktuális vizsgálatokat és leginkább felelősen tartsa be a gyógyuláshoz szükséges ajánlásokat. Gyakori példa az antibiotikum szedése, amit, ha 7 napra írunk fel, akkor az nem 5, de nem is 6 nap. A teljes hatásra azért van szükség, mert így akadályozza meg a későbbi visszaesést és esetleges szövődményeket, mely további ellátást vesz igénybe!"

A sok betegjogi kérdésből nekem folyamatosan egy dolog hiányzott, amiről csak akkor hallottam, ha véletlenül rákérdeztem, ez pedig a dolgozói jogok voltak. A különböző szakszervezetek és kórházak elvileg védik dolgozóikat, de erről sehol sem kaptam ennél több információt. A beteg és dolgozó közötti konfliktusnak azonban két szereplője van és egyáltalán nem éreztem az egyenlő küzdelmet. A betegek egy konfliktus esetén rögtön hivatkoznak jogaikra, mire a dolgozók eszköz nélkül inkább hallgatnak. A kiábrándultság, kiégés, a betegekkel való távolság tartás ebből is ered, vagyis nincs dolgozói védelem, a pozitív visszacsatolás pedig fehér holló, de ez társadalmi betegség. 

Pár hónapja lementem a szakorvosi rendelőbe, ahol az orvos is és a nővérek is mindig rendkívül készségesek. Pontos, precíz kivizsgálást és tájékoztatást kaptam, éreztem a törődést, együttműködést, ami engem is megerősített abban, hogy minél gyorsabban felépüljek. Mikor végeztem a betegfelvételi pultnál kérdeztem a nővért, hogy hol tudom jelezni elégedettségemet, mire azt a választ kaptam, hogy:

"- ...erre nincs nyomtatvány, csak panaszkönyv van!"

Végül arra jutottunk, hogy a panaszkönyvbe írok és nagybetűvel jelzem, hogy itt most dicséretről van szó. Mikor később visszamentem kontrollra, érdeklődtem, hogy visszajutott-e valami az elégedettségemből, de a kezelőm arról sem tudott, hogy én egyáltalán bármilyen bejelentést tettem!?

D O L G O Z Ó   

FELADATTUDAT   

Az egészségügybe beleivódott egy rossz stílus - ...nénikém, üljön már le oda! ...menjen már, várjon a sorára! -, amivel az ország lejáratja magát.

Önkéntes ápolásom során találkoztam egy pökhendibb nénivel, aki leszúrt, hogy miért megint a reggeli közben akarom megmérni a vérnyomását!? Nem szóltam semmit, átmentem egy másik terembe; eldöntöttem, hogy nem fogom szóvá tenni, még csak megjegyzést sem teszek, egyszerűen elfogadom, túllépek, biztos nem velem van baja, talán ma lesz műtétje, nem tudom... az én feladatom ebben a helyzetben az, hogy megmérjem a vérnyomását és esetleg megnyugtassam, ha valami félelme van. Visszamentem egy fél óra múlva, bőven a reggeli után és ezzel fogadott:

- elnézést kérek, nem akartam elküldeni!

Ha akkor valami csípőset visszaszólok, tuti egész nap feszültségben élünk. Nyilván nehéz ezt kezelni minden nap, éveken keresztül, de így nem esett nehezemre nem magamra venni! Ahogy korábban Peti (#05) példáját írtam, ha minden reggel valaki elmondja a dolgozóknak, hogy:

"...az a feladatunk, hogy segítsük a betegek gyógyulását és erősítsük őket még akkor is, ha arrogánsak velünk. Kiszolgáltatva fekszenek itt, jogosan, vagy jogtalanul, de biztos, hogy nem velünk van bajuk!"

Ez már nem a munka szintje, hanem a hivatás szintje, ami egészen biztosan minden egészségügyi dolgozóban benne van, ezt viszont nem lehet kézikönyvből előcsalogatni. Néhány szakdolgozónál pont ezt a tudatot hiányoltam, néha, még olyan érzésem is volt, mintha félnének a betegektől, nehogy feljelentsék, beszóljanak.

"...át kell vennünk az irányítást, nem pedig duzzogva csoszogni a folyosón!"

Mikor amerikai műsorokat nézek rendőri intézkedésekről, lenyűgöz gyakorlatiasságuk, határozottságuk; nem hezitálnak, nem merengenek azon mi a teendő, határozottan beleállnak szerepükbe, mert az a feladatuk, hogy...! Nem tudom, hogy tanítják őket, vagy minden reggel eligazítást tart a helyi seriff nekik, vagy csak egyszerűen ilyen környezetben nőnek fel, de mind tisztában van saját feladatával és ezt képviselik. Nem vagyok egy "amerika fan", de az a lelki egyensúly, az a magabiztosság, az a feladat tudat nagyon kéne nekünk itt az egészségügyben IS.

Múltkor láttam egy itthoni, budapesti videót, valami utcai botrány volt és rendőri intézkedés; a háttérben egy parancsnok egyszer csak azt kiabálta kollégáinak:

"...kollégák nyugodtság és szakszerűség!"

Ez a monda több szinten bizalommal töltött el! 

D O L G O Z Ó   

BIZALOM 1.   

"A fodrász, fogorvos, autószerelő mind bizalmi szakma, de mi tűzoltók vagyunk! Jelenleg a rendszer úgy működik, hogy 10 millió ház egészen kicsi és óriás tüzeiért egyaránt mi felelünk, vagyis, bármi történik, mi tüzet oltunk; hogy azzal a házzal mi lesz, felépül-e, ki lakik benne, tudja e mit kell tennie arra már nincs kapacitásunk!"

A betegek és dolgozók közötti bizalom hiányának egyik fő oka, hogy a dolgozóknál nem feltétlenül alapvető elvárás a betegkapcsolódás. Általános problémának éltem meg, hogy az egészségügy egyik szintjén sem kezelik stratégiai feladatnak a beteggel való kapcsolatépítést, tájékoztatást.

- mit mondott reggel a doktor úr?

- ...nem tudom, nem akartam zavarni a vizitben!

 Bár találkoztam olyan orvossal is, aki ezt is hivatásként űzi:

"...Szabó bácsi, holnapra tessék nekem összeírni, hogy mit kell elintéznie és mi, miben tudunk segíteni ahhoz, hogy a betegszállító hazavigye és utána az önkormányzati beteglátogató minden nap meglátogassa, ugyanis ez egy kórház, itt nem lehet lakni!"

Persze, nem mindenki lehet nyitott, kommunikatív, kedves, azonban bizonyos alapvető kapcsolódási formákat rutinszerűen kell elsajátítani. Minden egészségügyi iskolában, egyetemen számos kommunikációs képzés folyik, de talán jól érzem, hogy ezek a "pihenő" tantárgyak közé tartoznak - annyira nem csodálom, én sem sokat törődtem a technikaórával.

A szakmai szervezetek elvárják a folyamatos önképzést, de életpálya híján mindössze öt évente egyszer kell megjelenniük a dolgozóknak egy előadáson.

"A dolgozóknak folyamatos és gyakorlati képzés kell, nem a padban, nem a tesztekben, hanem élesben, ott a beteg előtt! ...az lenne a jó, ha fél évente egyszer le tudnék menni a kollégákhoz egy hétre!"

Ez a javaslat egy ápolási igazgatótól jött, aki a gyakorlati és személyes megoldások híve. Valószínűleg nem kivitelezhető, hogy az igazgató úr több hetet töltsön az egyes osztályokon, azonban az ágazaton belül létre lehet hozni egy olyan kompetens, - több szinten képzett - szakdolgozói csapatot, akiket évente néhány alkalommal köröznek a kórházakban, figyelve és segítve a dolgozók munkáját.

A másik dolog, ami sokat segítene az a társadalom kezében van! Önkéntes-ápolásom során az volt az érzésem, hogy minden, amit én csinálok az a plusz a betegeknek, hiszen nekem volt időm leülni hozzájuk, kikísérni a mosdóba, betakarni stb.

"Az önkéntesség nem csak a betegeknek tenne jót, de egy álláskereső számára kiút lehet a süllyedésből; ...még az ebédet is kimatekolnánk neki!"

D O L G O Z Ó   

HOZZÁÁLLÁS 2.   

"...miért megy ápolónak, ha utálja a betegeket!?"

A rendszer azonban nem engedheti meg magának, hogy válogasson; akkora a hiány, hogy egyes kórházak, osztályok heteket, hónapokat vadásznak ápoló után és mikor megtalálják, akkor másodlagos lesz milyen képességei vannak, mennyire empatikus, tud-e kapcsolatot teremteni és kialakítani. A szakdolgozói oktatásnak és továbbképzésnek óriási a felelőssége! Nem lehet elvárni minden dolgozótól, hogy egyformán közvetlen, kedves és empatikus legyen, de az elméleti szintű kommunikációs képzés látszólag nem elegendő.

Az egyik nagyobb osztályon - ahol a kisosztályokkal ellentétben hiányzott a családias hangulat - csináltam egy gyors felmérést; mindössze néhány ápoló véleményét kértem azt követően, hogy hallgattam a türelmetlen, neveletlen és követelődző betegek sztorijait. Fejben végigmentünk a kórtermek betegein 5 és 1 között pontozva a "jófejséget" és a "nemjófejséget". A közel harminc beteg fele 4-5 közötti pontszámot kapott, a másik nagyobb csoport a közömbösöké volt és mindössze néhány kellemetlenebb beteg feküdt az osztályon, akik tényleg nem voltak egyszerű esetek!

Bár a fenti példa messze nem reprezentatív, van azért benne amolyan savanyú általánosítás, ami megnyomja az ember napját, munkáját, életét, más életét... valahogy így van ez velünk betegekkel is, amikor kórházba lépünk!

D O L G O Z Ó   

HOZZÁÁLLÁS 1.   

Sokat beszélgettem és figyeltem a dolgozók hozzáállását, viselkedését, többségük egyébként koruknál fogva tapasztalt és lelkiismeretes volt, persze mindig akadtak olyan helyzetek, amikről naponta olvasunk, hallunk. 

Fontosnak tartom hangsúlyozni a pozitív megjelenések szükségességét, mert a médiából folyó rémhírek semmiképpen sem tekinthetőek általánosnak. Évi 130 millió (KSH, 2014) orvos-beteg találkozás történik; de mennyi lehet ebből a "sikertelen", a rossz tapasztalat vagy a személyes konfliktus, a félreértés? (erre vonatkozóan nem találtam adatot, pedig fontos lenne!)

130 millió! Azaz évente egy állampolgár tizenháromszor veszi igénybe az ellátást! ...de ha én nem járok kórházba, akkor valaki huszonhatszor!?

Volt egy néni, nagyon rossz állapotban, teljesen kiszolgáltatva, nem is írom le a bajt, a lényeg az, hogy óránkénti mosdatásra és pelenkázásra szorult. Az ápolók nem voltak feldobva, érthető módon, ez azért meghaladja a hivatást. Sokat beszélgettem a nénivel miközben magam is ápoltam néha és egyszer rettegve kérdezte, kik lesznek az éjszakások - kérdeztem miért kérdi?

"- ...mert van két ápoló, akik úgy rángatnak és olyan gorombák, hogy azt nem tudom elviselni! ...meg fognak ölni egyszer!"

"- Biztosan nem fogják megölni! - mondtam - de ennél több nekem sem jutott eszembe."

Talán egyszer volt valami rossz gesztus és csak az maradt meg, talán tényleg arrogánsak!? A többi húsz ápoló azonban rossz szó, és bár többségében mosoly nélkül végezte munkáját, de a néni az első kettővel fog hazamenni, talán még rám sem fog emlékezni!?

A fásultság igen jellemző az egészségügyben, sok dolgozó rutinszerűen végzi a munkáját, vagyis hasonló lelkesedéssel, mint egy bolti árufeltöltő, aki nyilván egy idő után gondolat és érzelem nélkül pakolja a gyümölcsleveket. A fásultságnak sok tényezője van (életpálya, oktatás, fizetés stb.), azonban az egyik azt gondolom társadalmi betegség, vagyis sokszor hiányzik a belső rugó! - Ilyenkor mindig eszembe jutnak isztambuli tanulmányaim, ahol úgy pörögtek a törökök munka közben, mintha hobbijuk lenne; igaz, a minőség sokszor kifogásolható volt és kórházban sem jártam ott. - Ezért is kiemelten kell kezelni az egészségügyi dolgozói oktatást, törődést, motiválást, mert 

a betegkapcsolat a legfontosabb feltétele a gyógyulásnak!

D O L G O Z Ó   

KÓRHÁZI KÖRNYEZET 2.   

A főiskolán tanultam HR-t, akkor nem tartottam túl sokra, itt az egészségügyben azonban rendszerváltó lehet egy, a dolgozókkal foglalkozó csapat. A kórházak ilyen jellegű kapacitásaik kimerülnek a pszichológusokban, akik kizárólag a betegekkel foglalkoznak, illetve az adminisztratív személyzetben. 

...ha egy telefontársaságnál a dolgozói közösséget és feszültséget kezelni kell a hatékonyság érdekében, akkor egy kórház esetében -  ahol a dolgozók napi tizenkét órát töltenek szürke falak között, összezárva egymással és haldokló, mentálisan és fizikailag is frusztrált betegekkel, akkor ott - mire lenne szükség?

Az elmúlt néhány évben vitathatatlanul rengeteg fejlődés történt az ágazatban, leginkább a Budapesten kívüli térségekben, azonban a fejlesztések mellett a szolgáltatói rendszerrel is foglalkozni kell és ez a szolgáltatás a dolgozóknál kell, hogy kezdődjön; vagyis,

a vezetés a dolgozóknak, a dolgozók pedig a betegeknek szolgáltatnak!

Egy profi hazai, vagy nemzetközi cégnél nem kérdés a dolgozói környezet, a motiváció fontossága; ha a dolgozó nem elégedett környezetével, nem teszi boldoggá munkája, nem talál benne kihívást, hogyan is "értékesíthetné" a céget!?

A kilencvenes években voltam tinédzser, emlékszem, hogy a kezdő éjszakában mennyit szenvedtem az arrogáns és bunkó biztonsági őröktől, vagy az éttermekben, boltokban dolgozó unott és flegma eladóktól. Az elmúlt 10-15 évben a piac azonban rájött, hogy ha nem biztosít megfelelő szolgáltatást "az eladó és a vásárló között", akkor majd más fog és ez nem "beruházáson" múlik! Igaz, az egészségügyben pont az ellenkezője a cél... #01

Petivel, a gyerekkori barátommal végigcsináltam a SOTE és rezidensi éveket. Peti, aki vidám, emberbarát, nyitott és okos természet, a második munkanap azt mondta -

"... jaj ezek a betegek, nem bír várni, türelmetlenkedik, bejön egy szúnyogcsípéssel a sürgősségire!?"

Talán ezt a hozzáállást már az egyetemi gyakorlatok során is átveszik, nem tudom... aztán Peti másodállást szerzett egy magánklinikán, ami profi üzleti alapokon működött. Ez a vállalkozás fontosnak tartotta a betegek mellett azt is, hogy a dolgozók jól legyenek, folyamatosan inspirációt és új tudást kapjanak; hogy megerősítsék bennük feladataikat fél évente egyszer hétvégi kurzust tartottak nekik. Ezeken a képzéseken többek között arról beszéltek nekik, hogy milyen fontosak a betegek, hogy milyen fontos az, hogy megértsék saját betegségüket, hogy hogyan kezeljék, mi vár rájuk, hogy partnernek kell kezelni őket és, hogy nekik, mint orvosoknak kiemelt feladatuk a betegkapcsolat! Peti néhány ilyen alkalom után azt mondta a hivatalos kórházi munkájáról: 

"...valamiért kezdenek szeretni a betegek!" 

D O L G O Z Ó   

KÓRHÁZI KÖRNYEZET 1.   

Próbálok kicsit távol maradni a dolgozóktól, érthető módon közösséget vállalok velük, sok hetet töltöttem mellettük önkéntesápolóként; valahogy talán védeni is próbálom őket, mert igen egyenlőtlen az egészségügyről kijövő kommunikáció,

"...mert ami a médiában megjelenik az mindig csak a feketeleves!"

A kórházi bejárások során az első sokkoló "nemlátvány" az volt, hogy nincsenek huszonéves ápolók; bár a hírekből tudtam róla, élőben mégis riasztó volt. A több kórház és osztály alatt mindössze néhány lézengő gyakornokkal találkoztam, akik gyorsan azonosultak a rendszerrel és közömbösen bóklásztak.

A felmérés és egyéb beszélgetések során fontosnak tartottam kideríteni a szakdolgozói hiány főbb okait és bár sejtettem, hogy a fizetés nem az egyetlen ok nem gondoltam volna, hogy sok esetben a környezet talán még meghatározóbb is. Sokan panaszkodtak a szakmai motiváció, a társadalmi és szakmai megbecsülés hiányára, a tiszteletlen és türelmetlen betegekre, a motivációra, vagyis az életpálya hiányára és természetesen a jövedelemre (...bár megjegyzem, hogy az elmúlt hónapokban történt béremelést sokan nagyon pozitívan fogadták és értékelték).

Amikor az ember munkáról ábrándozik, biztos, hogy nem jut eszébe, hogy kopár, rideg kórházban szeretné kezdeni a napjait reggel hattól, negyven éven át fejben, testben, lélekben beteg emberekkel vesződve. Ebben a zárt, pozitív ingerekben és motivációban szegény környezetben nem csoda, hogy rengeteg a kiégett, fásult és kedvtelen dolgozó; talán így van ez más szakmában is... annyi bizonyos, hogy az ő munkájuk több felelősséggel jár, mint egy bolti eladóé, aki, ha éppen kedvtelen veszít egy vásárlót.

A fizikai környezet hidegségén túl az első nagyon feltűnő dolog a magázódás volt; kevés szakmát ismerek, ahol ennyire tartják ezt a szokást. Érthető, hogy a beteggel meg kell tartani a távolságot, de nem egy nagyobb kórház osztályvezetőjével, orvosával találkoztam, akik a saját csapatukon belül is így és ezt elvárva viselkedtek. Talán kreatívként én erre különösen érzékeny vagyok, de a közösség, vagy csapatszellem alapfeltétele a közvetlen kapcsolat és a minél kisebb hierarchia, márpedig jó csapat nélkül nem lehet sikeres vállalkozást szervezni - tudja ezt minden kis- és nagyvállalat. 

"...a hierarchia fontos tradíció és eszköz a katonaságban, hiszen, ha háború van akkor nem lehet vitatkozni!"

B E V E Z E T É S   

FELADAT   

Kiket kell felmérni!? A kérdés kezdettől egyértelmű volt, egészségügyben dolgozók vs. betegek! A betegekkel kapcsolatban olyan kérdések motoszkáltak, mint pl. tudják-e, hogy mivel hova érdemes fordulni, mennyire értik az ellátás működését, milyen az egészségügyi műveltségük, mennyire felelősek, mennyire tudatosak, mennyire jogosak ez elvárásaik, mi az általános képük az egészségügyről, mit gondolnak az orvosokról és ápolókról, tudják-e mire és pontosan mennyi TB-t fizetnek, tudják-e, hogy mi az értéke az ellátásnak stb. A dolgozók körében hasonló kérdések merültek fel, vagyis, hogyan ítélik meg saját szakmájukat, környezetüket, az egészségügy helyzetét, kollégákkal, vezetéssel, illetve leginkább a betegekkel való kapcsolatot. Több oldalról is fontos szempont volt az intézmények vezetőinek visszajelzése, ezért a harmadik célcsoporttal számos rendkívüli interjút készítettem. Olyan területeket kezdtem tehát körbejárni, melyek nem épületet, rendelőt, eszközöket fejlesztenek, hanem a szolgáltatás színvonalát emelik, mert

"...az orvos és beteg közötti kapcsolat, a legfontosabb feltétele a gyógyulásnak!"

A Társadalmi Felmérés projekt hipotézise az volt, hogy a felek közötti viszony és átláthatatlanság az egyik legjelentősebb rendszerhiba, ezért

kollégáimmal közösen összesen 20 közép-magyarországi kórházban jártunk, 700 beteget kérdeztünk meg, 150 dolgozóval készítettünk interjút, 20 főigazgatóval és 20 ápolási,- orvos-igazgatóval beszélgettünk összesen 72 órát.

Arra vállalkoztam tehát, hogy - hasonlóan korábbi munkáimhoz - hidat építsek ágazat és lakosság között azért, hogy

csökkentsem az évi 1200 milliárd forintos egészségügyi kiadást a tudatos felhasználás megteremtésével.

A felmérés eredményeit részleteiben nem tudom bemutatni, azonban személyes tapasztalataim talán jobban is kifejezik azt, amit egy excel táblában gyűjtöttem össze.  

Köszönöm kollégáimnak és azoknak, akik támogatták munkámat.

B E V E Z E T É S   

KEZDETEK   

A fővárosi évek után egészen véletlenül az egészségügybe kerültem. Ritkán járok még kórházba, így minden ködös volt, biológia órán pedig már nagyon rég voltam, nem mintha bármi praktikus tudás megmaradt volna, pedig még pótvizsgáztam is egyszer. 

Nem tudtam például, hogy a háziorvos a belépő az ellátásba, azért, hogy ne terhelje a további szinteket - úgy, mint szakrendelés, fekvő- és járóbeteg-ellátás, vagy sürgősségi - nem tudtam, hogy a krónikus ellátás a helyreállításért és az aktív a felépülésért felel, nem tudtam, hogy alapvető szerveim - mint pl. máj, vagy vese - hol helyezkednek el, nem tudtam, hogy mennyi TB-t fizetek és,

hogy az összes befizetett TB mindössze a felét fedezi az egészségügyi költségvetésnek,

továbbá azt sem tudtam, hogy egészségünket tervezni kell,

"...mert a rendszer nem tűzoltásra való!"

A szokásos kétszáz oldalas stratégiákkal kezdtem, amikben a cél a lakosság egészségének javítása és mely cél igazodik az al-célokhoz, a nemzetközi célokhoz és a korábbi célokhoz is...

Bejárásokat és önkéntes-ápolást intéztem magamnak Pest megyei és budapesti kórházakba, napokat töltöttem fekvőn, járón és sürgősségin, beszélgettem igazgatókkal, orvosokkal, ápolókkal, mentősökkel és rengeteg beteggel. Éreztem, hogy valami fontos és igen darabos területen keresgélek, azonban messze nem tudtam megfogalmazni mire van szükség. Egy tiszta lapot akartam látni, mely megmutatja az egyes, kettes, hármas problémát az egészségügy és a lakosság között, mert abban biztos voltam, hogy utóbbi nélkül nem fog menni a reform, bármennyit is öntünk a rendszerbe!

A közigazgatásban - bizonyos szempontból érthető módon - az a cél, hogy gyors eredmények szülessenek, hiszen nagy a fluktuáció a vezetői szinteken; szóval egy ilyen helyzetben azt mondani, hogy még nem tudom mit fogok csinálni, de egy felmérést követően, fél év múlva pontos irányokat tudok felmutatni, a piac számára érthetőbb gyakorlat. Az eredmény sajnos a fentieket igazolja, bár a "Társadalmi Felmérés" című projektet sikerült végigvinni, konkrét következtetéseket levonni, de a megvalósítást már nem volt lehetőségem elkezdeni. 

B E V E Z E T É S   

A KOMMUNIKÁCIÓ SZEREPE   

Kommunikációsként dolgozom, egészen pontosan annak is szervezeti / rendszeri részével, ami mondjuk egy intézményt köt össze a lakossággal, célcsoportjával. Szeretném, ha a közigazgatásban legalább annyira érvényesülne ez a terület mint a piacon, mert sokszor tapasztalom, hogy ebben a szférában sajtókapcsolatok szintjén reked.

...kb. olyan lehet ez, mint mikor beszélgetek, illetve beszélek valakihez, aztán amikor a másik meg akar szólalni hirtelen eltűnök! Valószínűleg egy idő után elég frusztrált lenne az illető és csak azzal foglalkozna, hol vagyok és mit csinálok.

A transzparencia tehát nem egyenlő a támadási felülettel, a támadási felületet a láthatatlan dolgok adják!

A kommunikáció feladata a felek közötti közvetítés / párbeszéd az együttműködés érdekében, hiszen mi másból lehet egészségügyet, oktatást, várost, országot építeni mint a lakosságból,

a lakossággal közösen, mert nélkülük nem fog menni!

Egy piaci vállalat kapacitásának kb. 20-30%-át fordítja kapcsolódásra, nem véletlenül, hiszen, ha sikeres akar lenni, akkor láttatni, ismertetni, elfogadtatni és együttműködnie kell, különben közönsége nem látja, nem ismeri és nem azonosul vele, és kizárólag pénzöntéssel lehet fenntartani, ezt pedig a piac nem engedheti meg magának! Igaz, az egészségügyben pont az ellenkezője a cél, vagyis, hogy kevesebb "vásárló" legyen, de az eszköz ennek eléréséért pontosan ugyan az!

Sokan kételkednek a kommunikációban, nem tartják feltétlenül stratégiai feladatnak, ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy

szembe szélben... szóval mikor szembe szélben a kertet locsolom, bármennyi vizet is engedek, túl nagy eredményt nem fogok elérni és még a lábam is vizes lesz!

Egy éves tapasztalataimat és a közös munkát harminc rövid fejezetben foglalom össze, a rendszerszintű megvalósítás most várat magára, azonban egy közösségi projekt a sorozat végén bemutatásra kerül, mely részben hozzájárul a fenti célok elindításához!

ÖTVEN HÉT AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN   

KOMMUNIKÁCIÓS NAGYVIZIT   

 S T R A T É G I A I  C É L - Az 57 egy harminc részes blogsorozat, mely az egészségügyben (ágazati vezetésben kommunikációs vezetői, kórházi ápolásban pedig önkéntesi pozícióban) eltöltött ötven hetes tapasztalataimat foglalja össze. Célja rávilágítani a párbeszéd fontosságára és feltárni az egyén felelősségét, legyen az beteg, politikus, orvos, ápoló, takarító, portás vagy a média, tehát a társadalom egésze,

mert az egészségügy társadalmi feladat!

R É S Z  C É L - A blog részcélja konkrét kommunikációs és tájékoztatási jellegű javaslatok megfogalmazása. A fenti célokat elősegítendő online közösségi projekt is létrehozásra kerül, mely hidat képez kórház és lakosság között, hogy támogassa az egészségügyben dolgozók munkáját.

N E M C É L - A blognak NEM célja bármely szakmai, vagy politikai szervezet támadása vagy támogatása, továbbá nem célja a különböző felek közötti feszültség növelése.

T A R T A L O M

bevezetés    |   dolgozó   |   beteg   |    vezetés    |   média    |    konklúzió